Az Új Dunántúli Napló felidézte, hogy a cégnek a nyilvánosság kizárásával tartott hétfői tisztújító közgyűlését azért kellett összehívni, mert a korábbi vezérigazgató, Péterné Marosy Katalin a közelmúltban lemondott tisztségéről.A Pécsi Napilap internetes portál arról is írt, hogy az igazgatótanács megüresedett posztjait három ügyvéd, Turi Attila, Tunyoghy Szabolcs és Kovács Miklós foglalhatja el, a felügyelőbizottság elnöke pedig a Pécsi Tudományegyetem új természettudományi kutatóközpontjának projektvezetője, Sárkány Béla lett.Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere az Új Dunántúli naplónak azt mondta: az új vezetők feladata, hogy biztosítsák a cég stabil működését, állami kézbe kerülését, illetve befektetői érdeklődés esetén az értékesítését.A Közgép Zrt. július elején jelentette be, hogy jelképesen egy forintért visszaadná Pécsnek a Manufaktúra-Befektető Kft.-n keresztül a Zsolnayban birtokolt kisebbségi részvénycsomagját, mert úgy látja: ellehetetlenült a manufaktúra üzleti stratégiájának megvalósítása. Egyúttal jelezte, nem kéri vissza azt a 400 millió forintot, amelyet saját forrásaiból a gyár megmentésére fordított.A Közgép akkor úgy ítélte meg, hogy porcelánmanufaktúra a vártnál is súlyosabb helyzetben van: tavaly története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és 282 millió forint veszteséget szenvedett el.A pécsi önkormányzat közgyűlése jóváhagyta a 49 százalékos tulajdonrész visszavásárlását, egyben arra kérte a polgármestert és a városi vagyonkezelő vezérigazgatóját, hogy a cég további működése érdekében készítsék elő az állami szerepvállalás jogi formáját, illetve újabb befektetői pályázat kiírását.
Megvan a Zsolnay-gyár új vezérigazgatója
Hunyadi Bálint korábbi gazdasági igazgatót nevezték ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójának, megbízatása ez év végéig szól - adta hírül az Új Dunántúli Napló és a Pécsi Napilap kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.