Földes Ádám 2011 augusztusától vezette a vállalkozást. A rádió közleménye szerint "a gazdasági helyzet és a kiegyenlítetlen médiapiaci viszonyok miatt a rádió szakmai sikerét és népszerűségét" nem sikerült kereskedelmi sikerré alakítani. A tizenöt éve a rádiós szakmában dolgozó szakember most távozik erről a piacról. A finanszírozási problémákkal küzdő FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa június 20-án felmondta, miután a rádió nem kezdte meg törleszteni tartozását. A csatorna mintegy 750 millió forintos kötelezettséget halmozott fel. Az összeg médiaszolgáltatási díjtartozásból, a bankgarancia hiányából, valamint az ezekért kiszabott bírságokból állt össze. A rádió vezetői június 18-án bejelentették, hogy egy 500 millió forintos váltót ajánlottak fel a hatóságnak, és csődvédelmet kértek maguk ellen. A hatóság viszont azt közölte: jogszerűen nem fogadhatja el az értékpapírt. Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft.
Földes Ádám távozik a Neo Fm-től
A NeoFM tulajdonosváltásával párhuzamosan, július 18-ától lemondott posztjáról Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rádió.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.