"Milyen monopóliumok vannak ma Magyarországon, és mit tesz velük az állam? Monopólium az is, ha egy nagy cég kizárólagos előnyt élvez az állami megrendelésekben (Közgép). Ebben az esetben az orbáni állam a monopóliumot kreálja és védelmezi. Monopólium - az ésszerűség okából, mert nincs értelme pl. két csőhálózatot lefektetni - a közműszolgáltatás egy adott területen. Itt az állam megteheti, hogy gonosz árfelhajtásra hivatkozva államosít (pécsi vízmű), de az államosítás így vagy úgy pénzbe kerül, a szolgáltatások színvonala sokéves megfigyelés szerint romlik, azaz a fogyasztó megint rosszul jár. Hasonlóképpen akkor, ha az állam adóztat (energia). Viszont a monopólium így is megmarad, csak esetleg más kézben."- írja a szerző.
"A nagy hal megeszi a kicsit" - mi igaz ebből magyar viszonyok közt?
A nemzeti konzultáció pontjai között egy közismert mondás is felbukkan, a nagyhal és a kishal esete mélyen beleivódott a magyar diplomás réteg közgondolkodásába, de a hazai viszonyok leírására nem alkalmazható - írja a Kapitalizmus.hu szerzője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.