A szájüregi rákban elhunytak arányát tekintve Magyarország Európában az első, a világon a tizedik helyet foglalja el. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a fogszuvasodást és a fogágybetegségeket jellemző számok tükrében sem - mondta az egyetemi oktató.A szájüregi betegségek megelőzésében a fejlettebb egészségkultúrájú országokban fontos szerepet játszanak a fogorvosok mellett tevékenykedő dentálhigiénikus szakemberek. Magyarországon az uniós statisztikák szerint több mint ezer klinikai fogászati higiénikus dolgozik. Az, hogy ez a szám nem látszik az egészségügyi mutatókban, annak is betudható, hogy ezen szakemberek a munka mellett, egyéves, OKJ-s oktatásban szerzik képzettségüket, olyan intézményekben, amelyeknek a fő profilja nem az egészségügyben dolgozó szakemberek oktatása, és ahol az e szakma művelői számára kiemelten fontos gyakorlati képzést nem szervezik meg - tette hozzá.Ezért az SZTE fogorvostudományi, valamint egészségtudományi és szociális képzési kara olyan alapszak beindítását tervezi, ahol a hallgatók a svájci, az amerikai, az angol és a skandináv mintákat alapul véve, az egészségügyi szakemberek oktatásában jártas egyetemi oktatók segítségével, gyakorlatorientált képzés után, a fogászati team önálló munkavégzésre képes tagjaként szereznek oklevelet - közölte az oktató.Az egyetem a négyéves képzés előkészítésére mintegy 80 millió forint uniós támogatást nyert. A magyar mellett angol nyelven is készül egy elektronikus tankönyv, hogy az orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzéshez hasonlóan külföldi diákokat is oktatni tudjanak.A dentálhigiénikus munkájának nagy részét az íny- és fogágybetegségekkel foglalkozó parodontológus szakorvostól veszi át: rögzíti a beteg kórelőzményét, elvégzi a részletes betegvizsgálatot. Az egyetemi végzettséggel rendelkező szakemberek bizonyos önálló - nem sebészi - beavatkozásokat is elvégezhetnek majd: a professzionális szájhigiénés, valamint a fogágybetegek fenntartó kezelését, és fontos szerepük lesz az egészségnevelés terén, a szájüregi rákszűrésben, a gyermekfogászatban, a fekvőbetegek szájápolása, és a fogszabályozásban - mondta Vályi Péter.
Új képzést indítana a Szegedi Tudományegyetem
A szájüregi betegségek megelőzésében és a páciensek ellátásában lesz fontos szerepük a dentálhigiénikusoknak, akiknek a felsőoktatási képzése 2013 őszétől indulhat el a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - közölte Vályi Péter adjunktus pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.