Februárban 1,07 millió volt az állástalanok száma Görögországban. Tavaly 17,7 százalék, 2010-ben 12,5 százalék volt az átlagos munkanélküliség. Az Elstat adatai szerint a 15 és 24 év közöttiek körében 53,8 százalékos volt a munkanélküliség februárban. Egy évvel korábban a ráta 40,3 százalék volt. Az euróövezetben a munkanélküliség átlagosan 10,8 százalék volt februárban. Ugyancsak csütörtökön közölt adat szerint Görögországban 8,5 százalékkal esett az ipari termelés márciusban éves szinten a februári 8,3 százalékos csökkenést követően. A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint idén 5 százalékkal zsugorodik a hazai össztermék (GDP).
Rekordon a munkanélküliség Görögországban
Görögországban rekordszintre, 21,7 százalékra nőtt a munkanélküliség februárban az előző havi 21,3 százalékról az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.