Feljelentést tett a debreceni humán szolgáltató ellen a város önkormányzata. Pál Csaba önkormányzati sajtóreferens ismertetése szerint számviteli fegyelmi problémákkal 33 millió forintos köztartozást halmozott fel a közmunkásokat foglalkoztató cég korábbi vezetése, emiatt az ügyvezetőt a város közgyűlése tavaly augusztusban rendkívüli felmondással elbocsátotta. Az azóta elvégzett vizsgálat további szabálytalanságokat is feltárt - tette hozzá. Az MTI információi szerint a bérek utáni járulékok befizetése körül voltak szabálytalanságok. Az ügyben a továbbiakban a rendőrség vizsgálódik.
Szabálytalanságok miatt feljelentés a debreceni közfoglalkoztató ügyében
Rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a debreceni önkormányzat a tulajdonában lévő Dehusz Debreceni Humán Szolgáltató Kft.-nél feltárt pénzügyi szabálytalanságok miatt - közölte az önkormányzat sajtóreferense hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.