A csütörtökön ismertetett statisztikai adatok szerint a négy és fél millió lakosú országban 5.200 fővel 444 ezerre nőtt a segélyt kérők száma, míg szeptember-november között 16.200-zal lettek kevesebben. A tavalyi év utolsó hónapjában a munkanélküliségi ráta 13,4 százalék volt, novemberben 13,2 százalék, a harmadik negyedévben 13,6 százalék.Elemzők arra számítanak, hogy az idén nagyjából ezen a szinten marad a ráta a megszorító intézkedések miatt. Az EU-IMF páros által Írországnak nyújtott 85 milliárd eurós hitelcsomag feltételeként az ír kormány egy sor megszorító intézkedést vállalt, ami bénítólag hat az ország gazdaságára egyebek mellett a munkanélküliség növekedése révén.
Egyre többen kérnek munkanélküli segélyt Írországban
Felszökött a munkanélküli segélyért folyamodók száma Írországban decemberben, három hónapig tartó csökkenés után.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.