A Himalájában rendezett 1500 kilométeres túrán mutatkozott be a pedálok közötti térbe zárt új kerékpárváltó, amelynek állítólag esélye van a hátsó kerékre szerelt elődök leváltására. A gyilkos megméretésen kiválóra vizsgázott a két német mérnök által kifejlesztett újdonság: a kísérleti járgány összesen 24 ezer méternyi magasságkülönbséget küzdött le, és míg a kerékvillákat le kellett cserélni, a váltónak semmi baja sem lett. Az egyelőre kísérleti stádiumban lévő, a németországi Eurobike szakvásáron most bemutatott 18 sebességes váltók gyártója, a kis stuttgarti Pinion cég azt ígéri, hogy a könnyű – alig két és fél kilós – és megbízható szerkezettel hatvanezer kilométert lehet majd karbantartás nélkül kerekezni. Az újdonság egyetlen hátránya, hogy egyelőre csak egy cég gyárt alkalmas biciklivázat hozzá, így a forradalmi kerékpár igen drága lenne. Azt ígérik, hogy ha megindul a tömeggyártás – ez egy-két éven belül megtörténik –, az új váltó legfeljebb húsz euróval dobja meg a drótszamarak árát.
Váltóváltás
A Himalájában rendezett 1500 kilométeres túrán mutatkozott be a pedálok közötti térbe zárt új kerékpárváltó, amelynek...
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.