A lap keddi számában a helyzetet ismertetve megemlítik, hogy olyanok is akadnak, akik valódi diplomát szeretnének komoly erőfeszítések nélkül: ők bérvizsgázót alkalmaznak. Az interneten hirdetik a hamis diplomákat, amelyek ára Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint 10 000 és 200 000 forint között mozog - írta a lap.Ugyanakkor a cikk írója figyelmeztet: a hamis diplomát vásárlók jobb, ha tudják: nemcsak a hamisító követ el bűncselekményt, hanem az is, aki használja az okmányt. A cikkben megemlítik azt is: legálisan működő internetes oldalon is hirdetnek olyan szolgáltatást, amelynek keretében tanárok pénzért oldanak meg házi feladatot.
Virágzik az áldiplomák és bérvizsgák piaca Magyarországon
Magyarországon is virágzik a diplomagyártás, és egyre többen próbálkoznak sokévnyi tanulás helyett gyorsan, olcsón felsőfokú oklevélhez jutni - írta a Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.