Kevesen tudták, hogy indul a választásokon - írja Török Gábor. Az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket sikeresen összegyűjtötte, majd hivatalos jelöltté vált Aszófőn. A kampányról és az azt követő eseményekről a következőképpen ír: "egy ideig úgy tűnt, hogy kézzelfogható események hiányában legfeljebb a suttogó propaganda működik, amiből a falu szélén lakva alig valamit érzékeltem, de aztán az utolsó két hétben megjelentek a szórólapok. A korábbi testület három képviselőjével közösen én is megírtam a négymondatos programomat, ami elsősorban a közlekedésre fókuszált, így aztán ezek lettek - én legalábbis így értelmezem - a választási ígéreteim. Október 3-án végül 113 szavazatot kaptam, s miután ez a második legtöbbnek bizonyult, mandátumot nyertem. A testület most hétfőn alakult meg, ünnepélyesen esküt tettünk, névnapi köszöntővel folytattuk, de elkezdtük az érdemi munkát is." A teljes bejegyzést elolvashatja Török Gábor blogján.
Képviselő lett Török Gábor politológus
Török Gábor politológus a blogján számolt be arról, hogy képviselővé választották.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.