A szülők csodálatosnak és nagyon inspirálónak élik meg a gyerek készségeit, teljesítményét, de hamarosan észreveszik - és nem is mindig örömmel -, hogy ez sajátos tehertételt és felelősséget is jelent számukra. A kezdeti büszkeséghez a kisgyerek 2-3 éves korában társulnak az első igazi problémák: a gyerek túl sokat kérdez, nem a korának megfelelő dolgokról; mindenre magyarázatot akar és vég nélkül vitatkozik; továbbá a gyors, ugrásszerű fejlődés miatt érdeklődési köre váratlanul és radikálisan változik, nagy kihívások elé állítva az igényeihez alkalmazkodni próbáló, de attól még a neveléséért és biztonságáért ugyanúgy felelős szülőket. A teljes bejegyzést elolvashatja a Felicitász blogon.
Hogyan neveljünk tehetséges gyermeket?
A tehetséges kisgyerekek szüleinek legégetőbb és legnehezebb kérdése általában az, hogy mi lesz most. A Felicitász blog szerkesztője ad bejegyzésében néhány támpontot, hogyan kell nevelni egy tehetséges gyereket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.