Az idén több mint 13 ezren adtak be jelentkezést a 2010. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás keretében. Csak azok nyújthattak be kérelmet egy kiválasztott felsőoktatási intézmény egy képzésére, akik vagy nem jelentkeztek a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt.A ponthatárokat pénteken állapítják meg. Meghatározásuk az általános felsőoktatási felvételi eljáráshoz hasonlóan történik: a számítógépes algoritmus a diákok által elért felvételi összpontszám alapján és az adott képzésre felvehető létszám függvényében sorolja be a jelentkezőket - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.Fontos különbség azonban, hogy azokon a képzéseken, amelyeket már a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározottnál. A jelentkezők teljesítményétől, felvételi összpontszámától függően előfordulhat, hogy egyes képzéseken a július 22-einél magasabb ponthatárt állapítanak meg.Amennyiben az adott képzés eddig nem indult, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől szeptember első napjaiban kapják meg.
Három nap múlva pótfelvételi ponthatárok
Három nap múlva hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat, amelyekről péntek este a www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni - közölte az Educatio kft. kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.