A regionális munkaügyi központ kaposvári kirendeltségén júliusban az egy hónappal korábbihoz képest 127-tel több, összesen 8545 álláskeresőt tartottak nyilván. A munkanélküliségi ráta 16,5 százalék volt. Az elmúlt hónapban a júniusinál harmadával többen, 1088-an kérték nyilvántartásba vételüket, közülük 237 pályakezdő. Az egy évnél régebben állást keresők aránya az előző év hasonló időszakához viszonyítva 8,2 százalékkal, míg a pályakezdőké 13 százalékkal nőtt. A cégek ugyanakkor júliusban mindössze 128 munkaerőigényt jelentettek be, ami az előző havinál 39, az egy évvel korábbinál pedig 3 százalékkal kevesebb. A nyilvántartott álláskeresők 40 százaléka legfeljebb a nyolc általánost végezte el, a szakmunkások aránya 30 százalék. A diplomás álláskeresők száma tizedével emelkedett; arányuk jelenleg 5,3 százalék.
Segédmunkásokra van, pedagógusokra nincs kereslet Kaposváron
Kaposváron a pedagógusok tudnak a legnehezebben elhelyezkedni, de a mérnökök, a kulturális, illetve művészeti területen végezhető tevékenységre feljogosító diplomával rendelkezők is nehezen találnak munkát; a július végi adatok alapján segédmunkásra, alkalmi munkásra van a legnagyobb igény.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.