Az eddigi jogszabály életszerűtlen, bürokratikus és bonyolult volt, de az új szerint az alkalmi és az idénymunkások legális munkavállalása egyszerűsödik -olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleményében. Nem kell például minden nap alkalmi munkavállalói szerződést kitölteni, a bejelentést elektronikus úton is el lehet majd intézni.Az alkalmi munkavállalás több százezer embert érint Magyarországon, a megszavazott törvény szerint a mezőgazdasági idénymunkások után napi 500 forint adót kell fizetniük a munkáltatóknak. Ezt eddig a nettó munkabér alapján számolták ki, annak 30 százalékát kellett megfizetni adóként - mondták el az MTI érdeklődésére a minisztérium sajtóirodáján. A változás nyomán - hívták fel a figyelmet - 1500 forintos nettó napidíj fölött már több marad a munkáltatónál az eddigiekhez képest.Az alkalmi munkások után napi 1.000 forint lesz a járulék összege. Egy naptári évben 120 napnál nem lehet több az idény- és alkalmi munka időtartama együttesen, ha valakit egy helyen többször is alkalmaznak így. Az alkalmi munkások létszámát az adott helyen főállásban foglalkoztatottak számához kötik. Ott, ahol főállásban legfeljebb öten vannak, 2 alkalmi munkás lehet, 6 és 20 fő között 4, 20 fő felett pedig legfeljebb 20 százalékos lehet az alkalmi dolgozók aránya.
Egyszerűsödik az idénymunka: mennyi járulékot kell fizetni utána?
Mivel az Országgyűlés már elfogadta, akár már július 15-től hatályba léphet az idénymunkát szabályozó rendelet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.