A rendelet kiadása ebből a szempontból olyan magas labda, amelyet még a választás utáni bénultságban leledző ellenzék is képes lehet lecsapni, később pedig szimbolikus jelentőségű hivatkozási pont lehet. Már most látszik, hogy ez a tartalmi értelemben lényegtelen eset számos szereplőt ébresztett fel, s nem is csupán a pártpolitikai erőtérben. Természetesen semmibe nem kerül, ezért aztán könnyedén lehet politikailag motiváltnak nevezni azt a véleményt, hogy ez egy önsorsrontó, ki nem kényszerített politikai hiba. Mint ahogy azokat is laza kézlegyintéssel lehet a "gyurcsányizmus" támogatói közé sorolni, akik így vélekednek. Török Gábor biztos benne, hogy a Fideszben is sokan értik az eset súlyát és jelentőségét - különösen azok után, hogy 2002-ben egyszer már hasonló "kicsinységek" miatt kellett átadnia a pártnak a kormányrudat egy tartalmi értelemben alapvetően sikeresnek nevezhető ciklus után - olvasható a blogon. A politológus véleményét elolvashatja a blogján.
Török Gábor: Magas labda a politikai nyilatkozat kihelyezése
A szereplőkön, a kormányon és az ellenzéken áll, hogy a múlónak tűnő, epizódszerű eseményekből össze tudnak-e rakni, fel tudnak-e építeni egy olyan konstrukciót, amelyben egyszer majd minden elem ugyanarról szól, egymást erősíti - véli Török Gábor politológus.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.