Függetlenként indul az országgyűlési választáson Nógrádi László, mert bár Lenti polgármestere, a választókörzet korábbi biztos győztese, az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere, helyette a pártvezetés bukott kisgazdát, a Nógrádival szemben korábban mindössze 2,5 százalékot kapott Pintér Lászlót indítja. Budapest XI. kerületében a Fidesz korábban Orbán Anitát akarta indítani, aki egészségügyi okokra hivatkozva a hétvégén visszalépett, helyette a KDNP-s Simicskó István indul. Az MSZP a korábban visszaléptetett Hagyó Miklós helyén, a XII. kerületben Katona Tamás volt pénzügyi államtitkárt indítja, aki a HVG Portré rovatában néhány hete „soha nem izgatott a politika” szavakkal utasította vissza, hogy valaha is képviselő-jelöltséget vállalna. A mentelmi jog megszerzése az egyik célja a terrorcselekmény gyanújával tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györgynek, aki függetlenként indulna a főváros XI. kerületében, mivel a Jobbik-alelnök Novák Előd nem akar visszalépni a javára.
Képviselőjelölt-keringő
Függetlenként indul az országgyűlési választáson Nógrádi László, mert bár Lenti polgármestere, a választókörzet...
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.