„Komoly összeggel tartozik az egyik cégem az APEH-nak és az edelényi önkormányzatnak” – ismerte el Molnár Oszkár, a város polgármestere a HVG-nek, miután Kubatov Gábor fideszes pártigazgató Edelényben arról tájékoztatta a helyi pártszervezetet, hogy pártja azért nem a város első emberét indítja a körzetben, mert adósságai vannak. A korábban a fogyatékos gyerekek után járó kedvezőbb támogatás érdekében a saját hasukat gumikalapáccsal verő terhes asszonyokról, valamint antiszemita kijelentéseiről elhíresült Molnár állítja, a pontos számokat nem tudja. Korábban azt nyilatkozta, hogy már két éve nem is tulajdonos a cégben, amit most azzal korrigált, hogy a felszámolás alá került Borsod Tisza Trans Fuvarozó, Szállítmányozó és Kereskedelmi Kft. vagyona többszörösen fedezi az adósságokat. A politikus másik cége, az Új Zéland Kft. is nehéz helyzetben lehet, mert az APEH végrehajtási eljárást kezdett ellene. Daher Pierre, a Molnár Oszkár helyett indított fideszes képviselőjelölt úgy tudja, 14,5 millió forint iparűzési adóval is adós maradt a polgármester cége, de erről, adótitokra hivatkozva, soha nem kapott hivatalos tájékoztatást, annak ellenére, hogy a képviselő-testület tagja.
Milliókkal tartozik Molnár Oszkár
„Komoly összeggel tartozik az egyik cégem az APEH-nak és az edelényi önkormányzatnak” – ismerte el Molnár Oszkár, a...
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.