A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben elsőfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság határozatát, és a 26 éves kunmadarasi férfit vesztegetésben mondta ki bűnösnek. A vádlott által vezetett cég 2009 novemberében az M6-os autópályán végzett munkát, amikor munkaügyi felügyelők érkeztek a helyszínre. Az ellenőrzéskor megállapították: tíz munkavállaló írásos munkaszerződés és szabályosan kitöltött alkalmi munkavállalói könyv nélkül dolgozik.A tanúmeghallgatások közben a helyszínre érkező cégvezető kérlelni kezdte az ellenőröket, hogy ne folytassák le az eljárást, s azt tudakolta, "nem lehetne-e más módon elintézni az ügyet". Azt is felajánlotta, hogy mindkét felügyelőt befizeti a párjával együtt egy thaiföldi nyaralásra.Az ellenőrök ezt visszautasítva felhívták a vádlott figyelmét a jogellenes magatartására. A cégvezető látta, hogy próbálkozása nem vezet eredményre, ezért észrevételi jogával élve azt rögzítette a jegyzőkönyvben, hogy a felügyelők csak az ellenőrzés végén mutatták fel igazolványukat, a kiskönyveket pedig saját maguk vették ki az ott parkoló gépkocsiból. A hatóság képviselői értesítették irodavezetőjüket, majd távoztak a helyszínről. A cégre később kétmillió forint munkaügyi bírságot szabtak ki, vezetője ellen pedig vesztegetés miatt eljárás indult.
Thaiföldi úttal próbálta megvesztegetni a munkafelügyelőt, felfüggesztett börtönt kapott
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a cégvezetőnek a büntetését, akit korábban egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtottak, amiért thaiföldi nyaralással próbált megvesztegetni munkaügyi felügyelőket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.