A gazdasági közélet központi témája az államháztartás hiányának a GDP-hez viszonyított százalékos aránya, illetve ennek a forint árfolyamának mozgására gyakorolt hatása. A szokásos megközelítés szerint a hiányt le kell csökkenteni, hogy megbízható adósoknak tűnjünk a világ szemében. Ám hiába kicsi most a hiány papíron, ha a pénzt úgy költi az állam, hogy azzal nem bővíti az ország termelési kapacitásait, akkor előbb-utóbb úgyis újratermelődik a hiány, mialatt a gazdaság stagflációba süllyed. Az utóbbi 8-9 éves korszakban gyakorlatilag ez történt, megspékelve egy világgazdasági hitelválság begyűrűzésével - olvasható a Mandiner blog aktuális bejegyzésében. Hogyan használhatja fel az állam az erőforrásait? Mire költi az állam az adóforintunkat? A Mandiner blog bejegyzéséből megtudhatja.
Mire használja fel az állam a forintjainkat?
A költségvetés összkiadásai hazánkban általában meghaladják a nemzeti össztermék 50 százalékát, tehát minden második forintot az állam használ fel valamire, ilyen vagy olyan módon. De mire? - erről ír a Mandiner blog szerzője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.