Mattirolomyces terfezoides, avagy homoki szarvasgomba a hivatalos neve a Duna–Tisza közi homokhátság akácosaiban megtermő, a camembert sajthoz, mások szerint inkább a mandulához hasonlatos illatú, édes ízű gombának, amely egyik szereplője lesz a hét végére Gödöllőre tervezett Téli Szarvasgombaünnepnek. Ez a talajlakó rokonságban van a Gioacchino Rossini zeneszerző által „a gombák Mozartjának”, Jean Anthelme Brillat-Savarin 18. századi francia gasztronómus által pedig „a konyha fekete gyémántjának” titulált isztriai, francia, téli és nyári szarvasgombákkal. A hazai szakemberek szerint a magyar változat jelentős nemzetközi karrier előtt állhat – legalábbis így véli Zagyva Imre, a Dunakanyar Szarvasgombász Egyesület elnöke. Mint a HVG-nek elmondta, a desszertek, édességek fűszerezésére bevethető, a valódi szarvasgombákhoz hasonlóan kis mennyiségben alkalmazandó homoki változat piaci pozícióit erősítheti, hogy Európában Magyarországon van a legnagyobb tenyészterülete. Az érett állapotban földbe süllyedt pöfeteggombának látszó, ezért kutya vagy idomított disznó nélkül is megtalálható hazai homoki termés javát még itthon adják el, míg a magyar rögök alól gyűjtött valódi szarvasgomba túlnyomó többsége külföldön kerül tányérra.
Szarvasgomba-hungarikum
Mattirolomyces terfezoides, avagy homoki szarvasgomba a hivatalos neve a Duna–Tisza közi homokhátság akácosaiban...
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.