„Számomra a 62 év tűnik a minimumnak” - mondta a nyugdíjreform kidolgozásával megbízott kormánypárti képviselő a Les Échos című gazdasági lapban kedden megjelent interjúban. Arnaud Robinet szerint a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése is elképzelhető 2030-ra. "Szociálisan ez nagyon veszélyes lehet, de a kormánypárti többségnek most bátornak kell lennie" - hangsúlyozta a képviselő. A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) kedden hozza nyilvánosságra javaslatait a nyugdíjreformról, két nappal azelőtt, hogy a szakszervezetek újabb tüntetést tartanak a tervezett intézkedések ellen.Xavier Bertrand, a kormánypárt főtitkára szerint elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár megemelése, de a nyugdíj megállapításakor figyelembe kell venni az elvégzett munka nehézségét, és az idősebb korúak foglalkoztatását is növelni kell. A Le Parisien című lapnak adott interjúban Xavier Bertrand az ellenzéki Szocialista Párt magatartását - amely nem hajlandó a korhatáremelésről hallani - felelőtlennek nevezte.A szakszervezetek szerint Eric Woerth munkaügyi miniszter már döntött a nyugdíjkorhatár, illetve a járulékfizetés időtartamának megemelése mellett. A miniszter és Luc Chatel kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még semmi nem dőlt el: a kormány június 20-a körül hozza nyilvánosságra törvényjavaslatát a nyugdíjreformról. Christian Estrosi ipari miniszter egy vasárnapi interjúban azonban nem tagadta, hogy többé-kevésbé a jelenleg 60 éves nyugdíjkorhatár megemelése felé halad a kormányzati elképzelés.A nyugdíjreform a francia kormány egyik fő célja 2010-ben az óriási deficit miatt, amely az állami központi nyugdíjpénztár tavalyi 8 milliárd eurós hiánya után idén a 10 milliárd eurót is elérheti, s reform nélkül a kormány számításai szerint 2050-re 70 és 100 milliárd euró között mozoghat. A törvényt még az év vége előtt szeretné a kormány elfogadtatni a parlamenttel. Az Európai Unió tagállamai közül Franciaország az egyik, ahol a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár: 60 év. Jelenleg átlagosan 37,5 évi járulékfizetés után jár teljes összegű nyugdíj az állampolgároknak, ez egy korábban elfogadott törvény értelmében a magánszektorban 2012-ben, a közszférában pedig 2016-ban 41 évre emelkedik.
Emelnék a nyugdíjkorhatárt a franciák: 65 év lesz a vége?
A jelenleg 60 éves nyugdíjkorhatár megemelését tervezi a francia kormánypárt, de az még nem dőlt el, hogy hány évvel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.