Münchhausen alsó-szászországi nemesi családból származott, tizennyolc évesen Moszkvába került a braunschweigi fejedelem kíséretében. A törökök és a svédek elleni háborúkban kapitányi rangig emelkedett, de 1750-ben kegyvesztett urával együtt neki is távoznia kellett. A katonatiszt egy-egy vadászat után esténként valószínűtlen történetekkel szórakoztatta társaságát. Nagy elbeszélői tehetséggel adta elő a távoli vidékeken vele történt (avagy nem történt) kalandokat, így egy idő után több vándormotívumot is az ő nevéhez kapcsoltak. A neki tulajdonított 17 kaland 1781-ben név nélkül jelent meg először, majd 1785-ben – természetesen az öregúr tudta nélkül – Londonban adta ki egy lopás miatt elcsapott, majd Angliába szökött volt könyvtáros. Ha érdekli a Münchhausen-legenda, és annak utóélete, akkor látogasson el az Urbanlegends.hu oldalra.
A nagyotmondó Münchhausen báró
Kettőszázkilencven éve, 1720. május 11-én született Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással és a lódítással forrott össze – olvasható az Urbanlegends.hu blogon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.