Február végén 568 486 személy volt munkanélküli Csehországban. Januárban 562 409 volt az álláskeresők száma: egy év alatt 151 865-tel emelkedett a munkanélküliek száma. Tavaly februárban 416 621 személy volt munkanélkül, a ráta 7,4 százalékos volt. A helyzet romlását a cseh politikusok és piaci elemzők alapvetően a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság kedvezőtlen hatásaival magyarázzák. Az utóbbi öt és fél évben februárban volt a legtöbb ember munka nélkül. Elemzők arra számítanak, hogy az idén még tovább fog emelkedni a munkanélküliség, bár lassabban mint tavaly, a szabad munkahelyek száma ugyanis jóval alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A ráta ugyanakkor nagy regionális eltéréseket mutat. Míg Prágában és környékén négy százalék körül mozog, néhány észak-morvaországi, dél-morvaországi és észak-csehországi járásban 17 százalék körül van.
2004 óta most a legmagasabb a munkanélküliség Csehországban
Februárban a vártnál kisebb mértékben emelkedett a munkanélküliség Csehországban. A cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium hétfői közlése szerint február végén 9,9 százalékos volt a munkanélküliség a januári 9,8 százalékkal szemben. A februári adat 2004 óta a legmagasabb. Korábban az elemzők szinte egybehangzóan 10 százalékos munkanélküliséggel számoltak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.