A sztrájkbizottság szerdán reggel döntött a munkabeszüntetésről, mert nincs konkrét ígéret arra, hogy a több mint két hónapos bértartozást mikor rendezi a cégvezetés - mondta a szakszervezeti vezető.A gyárban teljesen leállt a termelés, még a vállalkozói szerződéssel az üzemben dolgozó emberek is a sztrájk mellé álltak - tudta meg az MTI az egyik munkástól. A november óta felfüggesztett sztrájkot a múlt héten csütörtökön folytatták, de pár órás leállás után ismét felvették a munkát a dolgozók, mert a vezetőség ígéretet tett arra, hogy az elmaradt béreket március 19-ig kifizetik.A dolgozók a sztrájkot február 16-ig függesztették fel, addig írásos garanciát vártak az elmaradt bérek kifizetésére, de ez nem történt meg - ismertette a sztrájkbizottság határozatát a szakszervezeti vezető. A TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában november 11-én elmaradt béreik kifizetése érdekében sztrájkoltak a dolgozók, mert akkor is több hónapja nem kapták meg a béreket. A sztrájk közben a dolgozók képviselői tárgyaltak a vállalat vezetőivel, majd megállapodás született és felfüggesztették a sztrájkot.A részvénytársaság kiskunfélegyházi gyárában több mint háromszázan dolgoznak. A vállalat energetikai gépgyártásra és edénygyártásra szakosodott, Budapesten van a központja. A cég termékeinek többségét exportálja. A cégadatok szerint az 575 millió forint jegyzett tőkéjű társaság főtulajdonosa a Resonator Kft.
Sztrájkolnak a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában
Szerdán reggel ismét sztrájk kezdődött a Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában, mert a dolgozók többszöri ígéret ellenére sem kapták meg a múlt évről elmaradt fizetéseiket - közölte az MTI-vel szerdán Kengyel Gábor, a gyár szakszervezeti bizottságának a vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.