Dávid Ibolya beszédében minden benne van, amit az MDF feltehetően mutatni szereten magából - írja Török Gábor vasárnapi bejegyzésében. Igazmondás, minőség, Bokros Lajos, Új MDF és független polgárok - a kulcsszavak, amelyeket a politológis kiemelt a beszédből. A Miről beszélt Bokros Lajos? címet viselő bejegyzésben végül a párt miniszterelnök-jelölt mondandójáról is ejtett néhány szót. Nem csomagolta be az üzenetet, ügyesen építette fel beszédét - áll a bejegyzésben. "Bokros beszédéből most már egyértelmű, hogy a listavezető nem csupán a kampány középpontjában áll majd, hanem valójában ő lesz az eladásra kínált egyedüli termék" - véli Török. A megszólított szavazók - véleménye szerint - azok, akik a "Fidesz elnökének antitézisére vágynak". Tovább a teljes bejegyzésre.
Török Gábor: Bokros az egyedüli termék
Dávid Ibolya és Bokros Lajos is - Török Gábor elemzése szerint - egyértelműen fogalmazott: hívószavak és üzenet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.