„Tavaly a nyári szünetben egy cukrászdában dolgoztam majdnem egy hónapon keresztül. Sajnos nem voltam bejelentve, egy ismerősöm ajánlotta a helyet, neki is úgy mesélték, hogy kisegítőt keresnek. Napi 8 óráról volt szó, ehhez képest igen szép pénzt ígért a tulajdonos, egy ötven feletti, elsőre nagyon kedves és szimpatikus úr” - meséli a lány első benyomását a munkaadójáról.
„Az első napok elég jól elteltek, kicsit fárasztó volt, de jól éreztem magam. Eleinte teljesen egyedül voltam, de a második héttől kezdve egyre többet járt be a tulaj, úgymond ellenőrizni. Ilyenkor mindig nagyon kedves volt, talán kicsit jobban is, mint az normális. Ahogy múltak a napok, egyre többször jött megnézni, mit csinálok és egyre kellemetlenebbé vált számomra a sok bók, "kedveskedés". Már zárás után voltunk, senki sem látta a dolgot, de amellett hogy nagyon megijedtem, hihetetlenül dühös lettem. Ellöktem magamtól és ordítani kezdtem vele, olyan dolgokat mondtam amit itt most nem írnék le. A lényege az volt, hogy a fizetésemet követeltem és megmondtam neki, hogy nem jövök többet. Csak nevetett és azt mondta, egy forintra se számítsak, ha nem vagyok hajlandó lefeküdni vele” - számol be történetéről egy fiatal lány a Munkahelyi Terror blogon.
Ha kíváncsi a bejegyzés teljes tartalmára, kattintson!
„Nem fizet, ha nem fekszem le vele”
A Munkahelyi Terror blogon egy fiatal lány meséli el tapasztalatait, hogyan zaklatta munkaadója a nyári szünetben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.