A Népszabadság úgy tudja, hogy az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázott a kutatóegyetemi címre. Vagyis a kaposvári, a győri és az óbudai, illetve a speciális képzéseket nyújtó művészeti és nemzetvédelmi egyetemek kivételével minden állami intézmény szeretné elnyerni a kitüntetést.
A cél, hogy - német mintára - olyan elitegyetemek jöjjenek létre, amelyek kiemelkednek a tömegképzésből, és kutatási eredményeiket az oktatásba is képesek közvetíteni. Az elvárások között a kiemelkedő kutatási teljesítmény, a jelentős nemzetközi kapcsolatok mellett az erős tehetséggondozás is szerepel.
A Népszabadság szerint várhatóan március közepén hirdetik ki, kik nyerték el a három évig viselhető kutatóegyetemi címet. A cím elnyerésével nem jár támogatás, ám a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán szinte azonos feltételekkel juthatnak három évre 27 milliárd forinthoz az intézmények.
Hat-nyolc egyetem kaphat kutatóegyetemi címet
Csaknem minden állami egyetem beadta pályázatát a kutatóegyetemi címre, amelyet csak hat-nyolc intézmény kaphat majd meg - írja szerdai számában a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.