Bukarestben, Kolozsváron, Konstancában, Iasiban (Jászvásáron), Temesváron, Brassóban, Marosvásárhelyen, Nagybányán, Pitestiben, Nagyszebenben, Aradon, Piatra Neamtban, Botosaniban, Bákóban, Tulceában, Déván és további, több mint kétszáz településen szüntették be a munkát a közalkalmazottak a helyi polgármesteri hivatalokban, megyei szintű önkormányzatokban, illetve az ezeknek alárendelt más helyhatósági intézményekben.
E hivatalnok érdekvédelmi szövetségei azért hirdették meg az akciót, hogy kifejezzék tiltakozásukat a jövedelmek csökkenése és a várható elbocsátások miatt. Sérelmezik, hogy a kormány több ízben is megsértette a kollektív tárgyalásokhoz való alkotmányos jogot és a helyi önkormányzatok pénzügyi önállóságát. A szakszervezetek kifogásolják, hogy a kormány felfüggesztette az élelmiszer-, illetve az ajándékutalványok és az üdülési csekkek, illetve egyéb bérjuttatások biztosítását a közalkalmazottak számára. A tiltakozók szerint a közigazgatási egységek személyzeti struktúráját szabályozó törvénytervezet felületes és szakmaiatlan.
Romel Neagu, a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FNSA) ügyvezető elnöke az előző napon figyelmeztetett: ha a kormány nem válaszol követeléseikre, a közalkalmazottak február 9-én tüntetést szerveznek a munkaügyi minisztérium, valamint a belügyi és közigazgatási tárca bukaresti székháza előtt, február 12-én pedig meghatározatlan időre általánosan beszüntetik a munkát. Neagu szerint a kormánynak biztosítani kell az önkormányzatok jogát ahhoz, hogy saját bevételeikből bérkiegészítést biztosítsanak alkalmazottaiknak.
Figyelmeztető sztrájkot tartott 45 ezer román közalkalmazott
Mintegy 45 ezer helyi közigazgatási alkalmazott tartott kétórás figyelmeztető sztrájkot kedden Romániában a bérek csökkentése és a bejelentett tömeges elbocsátások ellen tiltakozva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.