Belgrád egyik hídja, a Gazela alatt - ez az a híd, amely a szerb fővárost az ország északi részével köti össze -, az úgynevezett Karton City-ben hosszú évekig lakott mintegy ezer ember - írja a blogger. Ebben a papírból, bádoglemezekből, és fából tákolt kis falucskában leginkább Koszovóból érkezett cigányok éltek. A nyomorteleppel rengeteg problémája volt a városnak: rendszeresek voltak az áramlopások és az emiatt kialakuló tüzek, a csatornázatlan területen állandó fertőzésveszéllyel kellett számolni - olvasható a bejegyzésben. A hatóság végül felszámolta a telepet, ám a lakók nem kaptak lakásokat, csupán konténerekbe, ideiglenes bódékba telepítették át őket.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank jelentős forrásokat ígért Belgrádnak a Gazela felújítására, ám amíg a néhai telep lakóit nem szállásolják el megfelelően, az EBRD vonakodik pénzt adni a rekonstrukcióra. Belgrád polgármestere, Dragan Gyilasz most a szerb kormányhoz intézett felszólításában tért ki a magyarországi és olaszországi esetekre. A város első embere a "földfoglalóknak" nem hajlandó lakásokat adni a szerb fővárosban, hiszen Belgrádban rengeteg ember él saját lakás nélkül. Gyilasz kissé feldúlt nyilatkozatában kitért arra is, hogy az EU kettős mércét alkalmaz, mivel saját tagállamainak hibáit nem szankcionálja olyan keményen, mint a szerbiai történéseket. A polgármester szerint a Rómából kitelepített romák és a magyarországi cigánygyilkosságok kérdésében is hasonló keménységgel kellene fellépni ahhoz, hogy hitelesek legyenek a követelések - olvasható a Serbia Insajd blogon.
Ha kíváncsi a teljes cikkre, kattintson!
Magyarországra mutogat Belgrád a cigánygyilkosságok miatt
A Serbia Insajd blog szerint Belgrád első embere kettős mércével vádolja az EU-t a magyarországi cigánygyilkosságok és a római kitelepítések megítélése miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.