A 2007/2008-as tanévben Németországba utaztak a legtöbben Erasmussal: 752 diák tanult kint fél- vagy egy évig, valamelyik német egyetemen. A második helyen Franciaország áll, a maga 367 ösztöndíjasával, a bronzérmes pedig Olaszország (ide összesen 262 magyar egyetemista utazott a cserefélévre) - közölte a Tempus Közalapítvány.
Nagy ország, nagy kaland
A többség nyilván nagy, és pezsgő egyetemi városokba vágyik, ahol a tanuláson túl kalandvágyát is kielégítheti, illetve minél több cserediák-társsal ismerkedhet meg. Az Erasmus programot választó diákok csoport- és évfolyamtársaiktól tájékozódnak leginkább. Ha valaki részt vett már a programban, és pozitív élményekkel tért haza, biztos, hogy iskolájából többen is pályázni fognak a jövőben ugyanarra az egyetemre, ahol ő cserediákoskodott. Ha kíváncsi a legkedveltebb egyetemekre, az Eduline oldalán elolvashatja.
Erasmus-toplista: a legnépszerűbb európai egyetemek
Tavaly az Erasmus ösztöndíjjal Magyarországról kiutazók száma meghaladta a 4 ezer főt. A rekordszámú ösztöndíjas azt jelzi, hogy itthon is egyre jobban rákapnak a diákok a „cserefélévezésre”. Megnéztük, hogy a kiutazók körében melyik országok és egyetemek a legnépszerűbbek, és miért.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.