A minisztérium közleménye szerint a tárca a tavalyihoz hasonló nagyságrendben mintegy 3500-4000 munkahely megőrzését kívánja ösztönözni. A minisztérium immár hetedik éve indítja a központi munkahelymegőrző programot a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének döntései alapján.
A program célja a legalább 50 fős csoportos létszámleépítésre kényszerülő, átmeneti működési problémákkal küzdő vállalkozások elbocsátásainak megelőzése, a gazdasági-foglalkoztatási szerkezetváltás elősegítése. Részt vehetnek a programban azok a megfelelő piacokkal rendelkező vállalkozások is, amelyek a leépítéssel veszélyeztetett munkavállalók foglalkoztatását átvállalják.
A maximum négy hónapra igényelhető, munkavállalónként legfeljebb 396,9 ezer forint összegben nyújtható támogatás ellenében a vállalkozásoknak az elbocsátandó létszámon kívül a korábban meglévő teljes munkavállalói létszámukat is meg kell őrizniük a támogatás ideje alatt, továbbá az azt követő 4-8 hónapig terjedő időszakban. A regionális munkaügyi központok kirendeltségei a munkaadók munkahelymegőrző támogatás iránti kérelmeit 2010. február 1-jétől 2010. szeptember végéig folyamatosan fogadják.
Félmilliárdos munkahelymegőrző támogatási program
Félmilliárd forint keretösszegű központi munkahelymegőrző program indul hétfőn -közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.