Toborzási titkok: mennyit költenek a cégek?

Rozsnyai Gábor évek óta szerkeszti a HVG Online kiadásában megjelenő Karrier Plusz című kötetet. Többek között arról kérdeztük, hogy hogyan és milyen mélységig érintette a válság a toborzást.

Igaz, hogy a korábbi összeg töredékére esett vissza a cégek toborzásra költött kiadása?

Rozsnyai Gábor: Ezt így, ebben a formában biztosan nem lehet állítani. Sok cég óvatosabbá vált, jobban megnézi, hogy kit vesz fel és hogyan. Vannak, akik csak a természetes fluktuáció miatt távozókat pótolják, mások most látják elérkezettnek az időt arra, hogy a keresett és nehezen elérhető szakembereket levadásszák a piacról. A 90-es évek elejére jellemző nagy, zöldmezős beruházások kora lejárt, helyét a kis lépésekben történő, folyamatos építkezés vette át. A legnagyobb hazai munkaadók ezzel együtt állandóan jelen vannak a munkaerőpiacon. Kevesebbet költenek, de azt nem engedhetik meg maguknak, hogy a célközönségük – ebben az esetben a képzett szakemberek köre – ne halljon róluk.

Ezért látni meglepően sok imidzshirdetést a lapokban?

R. G.: A szakmában ezt employer brandingnek nevezik. A nagy cégek a legjobbakat akarják mindenből, értelemszerűen munkaerőből is. Az imidzshirdetések célja kettős: egyrészt néhány embert mindig keresnek, de jelenleg ennél fontosabb a munkaadói márkanév felépítése és karbantartása. Sok szervezet gondolja úgy, hogy ha most kiiratkozik a munkaadók névjegyzékéből, akkor később, amikor a mostaninál erősebb lesz a verseny az első osztályú jelöltekért, nehezebb lesz a dolga.

Miben jelenik ez meg?

R. G.: Több erőfeszítéssel vagy csak magasabb összegű juttatási csomagért találnak majd új munkatársakat. Akik foglalkoztak marketinggel, tudják, hogy egy termék szinte eladhatatlan, ha a márkanév ismeretlen a fogyasztó számára. Nem fogom levenni a no name joghurtot a polcról, még ha kedvező is az ára. A fiatalok – különösen a diplomások – számára a nagy nevek a vonzóak: szerintük ezek a cégek képesek képzést, előmenetelt, vagyis karriert biztosítani.

Mi hasznuk az állásbörzéknek?

R. G.: Valamennyien szeretjük és élvezzük az online világ örömeit, de egy személyes találkozó atmoszféráját, egy interjú finom részleteit e-mailben mégsem lehet megélni. A börzéken részt vevő cégek a megjelenés presztízsértéke mellett számolnak azzal is, hogy a helyben begyűjtött önéletrajzokkal és a személyes találkozás által biztosított előszűrési lehetőséggel hónapokat, pénzben kifejezve pedig akár milliókat is spórolhatnak.

Mi helyzet a karrierkönyvekkel? Van ezeknek létjogosultsága a netes világban?

R. G.: Szerintem ez a konfliktus olyan, mint a tévé és a rádió „harca”. A rádiót sokszor temették, de ki az, aki vezetés közben tévézik vagy netezik? Néhány hónapja az egyik reggeli rádióműsor megszűnése miatt valóságos tömegmozgalom indult, ami nem éppen a kihalás szélén tántorgó műfajok sajátja. Mi azt látjuk, hogy a cégek diverzifikálják hirdetéseiket: nyilvánvalóan van saját honlapjuk, ami mellett megjelennek a netes álláskereső portálokon is. Aki teheti, hirdet a nyomtatott sajtóban, hiszen még mindig ennek a legmagasabb a presztízse. Az olyan gyűjteményes kötetekben, mint a például a Karrier Plusz, pedig azért érdemes publikálni, mert ezeket egész évben folyamatosan forgatják, optimális esetben akár 30 ezren is.