"A kialakult polémia miatt nem tudom kielégítően végrehajtani azt az ipari és szociális programot, amelyet az EDF számára kidolgoztam" - közölte csütörtök este Henri Proglio. Hozzátette, hogy semmi nem tántoríthatja el a feladattól, ezért úgy döntött, hogy lemond a Veolia elnökségéért járó minden juttatásról. Proglio tavaly novemberi kinevezésekor az EDF élére Christine Lagarde gazdasági miniszter ígéretet tett a nemzetgyűlésben arra, hogy az új elnöknek két elkötelezettsége ellenére csak egy fizetése lesz, mégpedig az állami vállalattól, amelynek vezetését Francois Fillon kormányfő személyes felkérésére vállalta el.
A tárcavezető azonban kedden megerősítette, hogy Proglio évi 1,6 millió eurós elnöki fizetése mellett a Veoliától is felvesz 450 ezer eurós honoráriumot az igazgatótanácsi tagságáért. Ez utóbbiról mondott le a közéleti vita hatására az EDF új elnöke, miután a baloldali ellenzék hazugsággal vádolta meg a kormányt. A kettős státuszát viszont megtartotta.
A szocialisták és a Zöldek a túl magasnak tartott összegek mellett a két poszt közti összeférhetetlenséget is kifogásolták, s kétségbe vonták azt, hogy a Veoliához továbbra is kötődő Proglio megfelelően tudja majd védeni az állami energiaóriás érdekeit. A miniszterelnök és a gazdasági miniszter pénteken külön nyilatkozatban üdvözölte a "bölcs döntést".
A Veolia élén 2008-ban 1,6 millió eurót, 2007-ben pedig 2,5 millió eurót kereső Proglio novemberben csak azzal a feltétellel fogadta el az EDF elnöki székét, ha megőrizheti a magánszektorban élvezett bérszínvonalát. A Le Monde című napilap azt állította, hogy az EDF elnöke Nicolas Sarkozy köztársasági elnök személyes kérésére volt kénytelen lemondani a Veoliától kapott fizetéséről. Ezt Proglio cáfolta a France Info hírrádióban, ahol azt mondta: nem beszélt az államfővel a kérdésről.
Lemondott milliós fizetésének egy részéről az EDF új elnöke
Lemondott dupla fizetésének egy részéről az EDF állami energetikai társaság élére kinevezett Henri Proglio, aki új munkája mellett megtartotta korábbi cége, a magánkézben lévő Veolia környezetgazdálkodási vállalat igazgatótanácsának tagságát is. A magas juttatás miatt heves támadások érték a francia kormányt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.