A BKV menedzsmentje azt kérte a sztrájkot kezdeményező szakszervezetektől - melyek száma kettővel nőtt -, hogy mivel a sztrájktárgyalás a kollektív szerződést érintő témákról szól, és arról csak az összes szakszervezet jelenlétében lehet tárgyalni, vonják vissza a sztrájkbejelentést, és folytassák a kollektív szerződés vitáját a többi szakszervezet bevonásával. A szakszervezetek visszautasították ezt az ajánlatot, amit csak abban az esetben tartottak volna elfogadhatónak, ha a munkáltatónál elmozdulás van a korábbi ajánlatához képest - közölte a BKV.
A közlemény szerint a szakszervezetek a tárgyalás során úgy döntöttek: abban az esetben fogadják el a havi 6 ezer forintos hideg étkezési utalvány helyett a 8 ezer forintos meleg étkezési utalványt, ha az év végi 45 ezer forintos utalványt is megkapják a munkavállalók, valamint ragaszkodnak a 3-3 százalékos önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagdíj-kiegészítéshez, azok 10-10 ezer forintban történő maximalizálásával. Ajánlatuk csomagként értendő.
A BKV álláspontja abban változatlan, hogy a kollektív szerződésre szánt keretösszeg tovább nem növelhető, legfeljebb azon belüli átcsoportosításokról lehet szó, az eddigiektől eltérő, más típusú béren kívüli juttatások, kedvezőbb adóvonzatú elemek bevonásával. A felek várhatóan pénteken ülnek újra tárgyalóasztalhoz.
Nemes jogszerűtlennek tartja a kirúgásokat
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerint a BKV jogszerűtlenül bocsátott el szerdán munkavállalókat. A sztrájkot hirdető szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy meggátolják azt a félelemkeltő eljárást, amelyet a BKV a munkavállalók ellen indított - mondta Nemes. Mint mondta: kiállnak e munkavállalók mögött, minden anyagi, erkölcsi és jogi támogatást meg fognak adni ahhoz, hogy a bíróság - remélhetőleg egy gyorsított eljárás keretében - megállapítsa a jogszerűtlenséget.
A BKV szerdán közölte az MTI-vel: "szuper kontrollcsoport" tevékenységének következtében két járművezetőt azonnal elbocsátottak, további hat elbocsátás folyamatban van. A műszaki igazgatóság területén - a hatékonyabb munkavégzés érdekében - hat vezetőt (üzemvezető, szolgálatvezető, művezető) helyeztek át.
A Városháza sajtóirodája az MTI-t szerdán arról tájékoztatta, hogy Demszky Gábor főpolgármester és a BKV menedzsmentje csütörtökön tárgyal a társaságnál kialakult helyzetről és a buszközlekedés fenntartása érdekében hozott intézkedésekről.
Fennakadások a közlekedésben
Eközben továbbra is fennakadások vannak a BKV-buszok közlekedésében; szerda délelőtt 15 viszonylaton voltak késések. A BKV akkor azt közölte, hogy a 7-es buszcsalád (7, 7E, 173, 173E) járatain továbbra is nagyobb követési idővel kell számolni, a járművek átlagosan 10 percenként követik egymást. Szerdán délután negyed négykor a vállalat szerint a 7-es busz már menetrend szerint közlekedik és a 7E, 173, 173E járatoknál is csak néhány perccel nagyobb a követési távolság a menetrendhez képest.
A 112-es, 212-es, 85-ös, 32-es buszoknál is helyre állt a menetrend szerinti közlekedés délutánra, s bár ritkábban jár még a 9-es, 15-ös, 276E, 67-es és 153-as busz is a menetrendhez képest, de a késések néhány percesre tehetők a BKV közleménye szerint. Reggel a 282E és 284E jelű buszok 20 helyett 40, a 67-es 15 helyett 30 percenként követték egymást, velük kapcsolatban nem jelzett változást a vállalat.
A BKV közlése szerint szerda hajnalban 212, majd a reggeli javítások után már csak mintegy 150 autóbusz nem állt forgalomba a napi forgalomban átlagos 1200-1300 járműből.
Továbbra sincs megállapodás a BKV-nál
Továbbra sem született megállapodás a BKV vezetése és az érdekképviseletek között - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A cég vezetése két járművezetőt máris elbocsátott, s továbbiakat tervez elküldeni, a sztrájkbizottság szerint jogszerűtlenül.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.