Bori felesleges nyűgként élte meg a gyakornoki állását. A néhány hónap alatt, amit a cégnél töltött, a legkomolyabb feladata egy projekt adminisztrációja volt. „A legtöbbször fénymásoltam, kávét főztem, postára jártam, vagy bankokban intéztem átutalásokat. Ráadásul sokszor egyszerűen feleslegesnek is éreztem magam, amit nem egyszer éreztettek is velem. Azon túl, hogy megismertem pár embert, túl nagy munkatapasztalatra nem tettem szert, és mindezt minimálbérért” – meséli a pénzügyes végzettségű lány.
"Nem igaz az az előítélet, hogy a cégek csupán fénymásolásra, aktatologatásra használják a gyakornokokat. Sok multicég keres marketing, pénzügy vagy HR területre alkalmazottat. Az elején főként egyszerűbb asszisztensi feladatok adódnak, de ha látják, hogy az új munkaerő lelkes, nyitott más munkára is, később komolyabb feladatokra is felkérik" – mondta el nemrég a tapasztalait egy álláskereső portálnak Bor Katalin, a Mind Diák Szövetkezet munkatársa.
Tény, hogy egyre nehezebben rúg labdába valaki egy állás megpályázásánál, ha nincs szakmai tapasztalata. Éppen ezért szinte mindenki bevállalja a gyakorlatot, egyrészt azért, mert sok intézményben kötelező, másrészt lehet, hogy az embernek később a gyakornoki helyén lesz munkája. A meghirdetett pozíciók közül egyértelműen azok a legnépszerűbbek, amelyek állást is kínálnak pár hónap letelte után.
A gyakornokok tapasztalatairól és az "ingyenmunka" jogi hátteréről az eduline.hu-n olvashat tovább.
Egyetem után ingyenmunka?
„Cégünk minimum fél év időtartamra, heti 40 órában szakmai gyakorlatra diákot keres” – szól egy hirdetés a sok ehhez hasonló közül. Az állásközvetítő oldalak tömve vannak gyakornokokat kereső hirdetésekkel, a legtöbb álláskereső portálnak külön gyakornoki rovata is van. A munkajog szerint fizetés járna ezért a típusú folyamatos munkáért is, ám a cégek nagy többsége már az elején nyilvánvalóvá teszi: itt legfeljebb csak tapasztalatot kaphatunk.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.