A Magyar Vöröskereszt elnöke, Habsburg György elfogadta a Magyar Távmunka Szövetség (MTMSz) felkérését az országos távmunka-ház program fővédnökségére. Az MTMSz kezdeményezésére 2007-ben jött létre Közép-Kelet-Európa első távmunka-háza. A 22 távmunkás befogadására alkalmas létesítmény kétéves sikeres működést tudhat maga mögött.
A két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírására várhatóan 2010 elején kerül sor. A távmunka-ház üzemeltetésére vállalkozó szervezetek ezt követően jelentkezhetnek a programba, illetve a távmunka-infrastruktúrához magas színvonalú megoldásokat szállítani képes vállalati kör is ekkor alakulhat ki. A program megvalósításának koordinációját a Magyar Távmunka Szövetség végzi, a számos helyszínen megvalósítandó helyi akciókhoz - tájékoztatók, fórumok, potenciális munkavállalók elérése, stb. - a Magyar Vöröskereszt humán bázisa, helyi kapcsolatrendszere és szervezettsége kiváló támogatást fog nyújtani.
Országos távmunka-ház program indulhat 2010-ben
A Magyar Távmunka Szövetség felkérésére Habsburg György elfogadta az országos távmunka-ház program fővédnökségét. A program a Távmunka Szövetség és a Magyar Vöröskereszt együttműködésével 2010-ben indulhat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.