Egy egyetemi hallgatónak, illetve családjának jelenleg havonta mintegy nyolcezer koronát (80 ezer forint) kell az iskolával összefüggésben kiadnia, míg öt éve ez nem egészen négyezer korona (40 ezer forint) volt - derült ki a cseh oktatási minisztérium felméréséből, amelynek eredményeit a Mladá Fronta Dnes című lap ismertette szombaton. A felmérés keretében országszerte 11 ezer diákot kérdeztek meg.
Az előbbi számok csak az ingyenes állami iskolákra vonatkoznak. A magánfőiskolák és egyetemek hallgatóinak ezen felül havonta még az átlagosan 3500 korona (35 ezer forint) tandíjat is meg kell fizetniük. A pénz többsége a kollégiumra vagy az albérletre, az étkezésre, a közlekedésre és a tankönyvekre megy el. Összehasonlításul: a havi bruttó átlagbér az elmúlt öt év alatt 17 190 koronáról (171 900 forint) 23 350 (235 ezer forint) koronára, tehát csupán egyharmaddal emelkedett. A diákok szüleinek így jóval mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk.
Évek óta vita folyik az államilag garantált diákhitelekről, amelyeket később kellene az érintetteknek visszafizetniük. A hitelek lehetőségét a diákok 40 százaléka fogadná pozitívan, míg 60 százalékuknak kisebb-nagyobb kételyeik vannak. Ugyanakkor tény, hogy számos diák ma is segélyeket vesz fel, elsősorban különféle bankoktól.
"A főiskolai oktatás ma valóban nagyon drága, s a rosszabb anyagi helyzetben lévő családok tagjai nem engedhetik meg maguknak" - mondta a lapnak Jana Matesová, oktatásügyi miniszterhelyettes. Hozzátette: a tárca már dolgozik a diákhitelek konstrukcióján, hogy azok a mai hiteleknél előnyösebbek legyenek a diákok számára.
A szintén vita tárgyát képező tandíj bevezetését a megkérdezettek egyharmada támogatja, de több mint ötven százalék elutasítja. Általános a vélemény, hogy az évi tandíjnak nem szabadna meghaladnia a 15 ezer koronát (150 ezer forint). A minisztérium felmérése szerint a diákok 70 százaléka azzal számol, hogy tanulmányai elvégzése után két évvel már az átlagosnál magasabb lesz a fizetése. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez nincs így.
Mennyibe kerül az egyetem Csehországban?
Öt év alatt megduplázódtak az egyetemisták és a főiskolások átlagos havi kiadásai Csehországban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.