A matematika azonban egzakt tudomány, így esetében nehéz pusztán az észjárást és a tehetséget mérni. A feladatlapokat – az Oktatási Hivatal (OH) tanúsága szerint – gyakorló tanárok állítják össze, akik számára alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik tankönyvcsalád anyagát sem. Új és ésszerű ismérve még a központilag összerakott feladatlapoknak, hogy figyelembe veszi: az egyes intézmények eltérő ütemben dolgozzák fel a tananyagot, így a feladatok elsősorban az adott évfolyamot megelőző év anyagára építenek.
„A matematika-oktatás sokkal több kéne, hogy legyen, mint száraz definíciók, függvénytáblázatok és rutinszámítások sulykolása. Jó irányba indultunk a központi felvételi feladatlapokkal, és dicséretes a szándék, de ez még mindig nagyon kevés, többet kell tennünk.” – vélekedik Baranyai Gábor, az egyik budapesti gimnázium matematika tanára. Szerinte fel kéne oldani végre azt az ellentmondást, hogy míg a tudományok között az egyik legelőkelőbb (ha nem a legelőkelőbb) helyet foglalja el a matematika, addig a közoktatásban nagyon nemszeretem tárgynak számít, a többség nyűgnek tekinti, és úgy érzi: ezt a bonyolult valamit nem neki találták ki.
A cikk folytatását az eduline.hu-n olvashatja el.
Középiskolai matek felvételi - valóban kompetencia alapú?
Negyvenöt perc és ötven pont. Ezek a számokban kifejezhető paraméterei az új egységes középiskolai matek felvételinek. A változás első pozitív hozadéka, hogy kevesebb lett a feladat: szemben a régi rendszer másfél órás – kiskamaszok számára maratoni – írásbelijeivel, most jóval rövidebb időt vesz igénybe a tesztlapok megoldása, ami az ígéretek szerint kompetenciát, készséget mér és nem bemagolt tudást.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.