Ebben az esetben létrejöhetett volna, illetve létrejöhetne egy, a lengyelhez hasonló megoldás a jobboldalon, egy konzervatív-kereszténydemokrata és egy konzervatív-liberális párt potenciális együttműködésével - olvasható a bejegyzésben. Az ötlet kiindulópontja természetesen a szavazatmaximalizálás: többen úgy vélik, hogy ezáltal a jobboldal az „egy tábor egy zászló” rendszernél (amely a Jobbik megerősödésével amúgy is kétségessé vált) szélesebb bázist tudhatna maga mögött - vélekedik a szerző. A politológus véleménye szerint a legnagyobb veszély egyértelműen az egyik politikai alakulat (értsd: KDNP) küszöb alá kerülése a választáson, ebben az esetben minden rájuk adott szavazat komoly veszteség lenne a jobboldal számára. Valóban tanulságos, hogy azok a kutatások, amelyek egyáltalán mérik a KDNP támogatottságát, 2002 óta egyetlen alkalommal sem mutattak semmilyen emelkedést a 0-1 százalékos tartományhoz képest. A KDNP-nek, mint önálló politikai erőnek, ma lényegében nincsenek szavazói - olvasható a Török Gábor Elemez blog aktuális bejegyzésében. Ha kíváncsi a cikk folytatására, kattintson!
Török Gábor: Miért nem önálló a KDNP?
Török Gábor politológus úgy véli, az autonóm szereplőnek ma nem tekinthető KDNP önállóságának megteremtésével létrejöhetett volna a jobboldal polarizációja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.