Ennek jó példája az a zenés kisfilm, amit a United Airlines egyik felháborodott utasa dobott össze - írja az Addict blog szerzője. Történt ugyanis, hogy Dave Carroll zenésznek az egyik repülőút alkalmával a légitársaság emberi pakolászás közben eltörték a gitárját, a cég azonban ezt nem ismerte el, és kártérítést sem volt hajlandó fizetni - olvasható a blogon. Ezen a zenész úgy feldühödött, hogy társaival összedobott egy dalt a hozzá tartozó videoklippel. A Youtube-ra feltöltött videót az emberek kézről-kézre adták, így az pillanatok alatt elérte a hatmilliós nézettséget, szép kövér negatív kampányt dagasztva a United körül. Ezt látva a cég azonnal meg is kereste a zenészt, és utólag a kompenzációképpen felajánlott neki egy nagyobb összeget - olvasható az Addict blogon. Ha kíváncsi a videóra, kattintson!
Vírusvideóval állt bosszút az ügyfél
A vírusvideókat eddig elsősorban a vállalatok használták arra, hogy az interneten is eljuttassák üzeneteiket a fogyasztókhoz. De az Addict blog szerint a fogyasztók is használhatják e funkciót saját üzeneteik közvetítésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.