A foglalkoztatási válságnak még távolról sincs vége, sőt az ILO szerint a túl korán befejezett gazdaságélénkítő programok a munkapiaci fellendülést akár egy évvel is hátráltathatják. Az ILO becslései szerint a válság előtti foglalkoztatási szint csak 2013-ra áll vissza a fejlett ipari államokban.
A jelentés szerzői szerintt különösen fontos, hogy a kormányok lemondjanak a túl korai exitstratégiákról, vagyis idejekorán ne hagyják abba az állami élénkítő programokat. Raymond Torres szerint az igazi gazdasági konjunktúra csak akkor lesz, ha a foglalkoztatásban is bekövetkezik a fellendülés.
Húszmillió munkahely szűnt meg a válság miatt
Világszerte legalább 20 millió munkahely esett áldozatul a globális pénzügyi és gazdasági válságnak 2008 márciusa óta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya szerint az unión belül mintegy 6,1 millió állás szűnt meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.