A blogger szerint - bár a magyar fejlesztések kapcsán az innovációt szokás hiányolni - azt látni kell, hogy a sikeres amerikai szájtok (például a Google vagy a Facebook) sem előzmény nélkül jelentek meg a piacon. A szerző úgy véli, amikor ezek a szolgáltatások elindultak, ugyanazt kérdezték a tengerentúlon is: minek egy újabb kereső, amikor van már hat sikeres? Minek egy újabb közösségi szájt, ha van már hat sikeres? A blogger szerint a válasz a Google és a Facebook esetében is ugyanaz volt: mert mi jobban tudjuk, hogy hogyan kell ezt csinálni, és mert vannak álmaink, amiket szeretnénk megvalósítani, és ezért képesek vagyunk nagyon keményen és hatékonyan dolgozni - írja.
Szerinte idehaza azoknak a magyar startupoknak és sikeres szolgáltatásoknak lehet esélye piacot szerezni/megtartani, amelyek képesek a kísérletezésre és a hazai, picit sajátosabb igények kiszolgálására. Egy példa: a Google nem tudja, hogy Magyarországon 2010 tavaszán választások lesznek. De például egy magyar keresőnél dolgozó emberek tudják, és akár fel is készülhetnek a netezők jobb kiszolgálására ebben a témakörben - olvasható a Webisztán blog mai bejegyzésében. Ha kíváncsi a cikk teljes tartalmára, kattintson!
A Google és a Facebook mindenkit letol a pályáról?
Minek egy újabb kereső, amikor van már hat sikeres? Minek egy újabb közösségi szájt, ha van már hat sikeres? - teszi fel a kérdéseket és próbál rájuk választ adni a Webisztán blog szerzője a Figyelő aktuális számában megjelent cikk kapcsán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.