Az intézmények gyakorlati működéséért is felelős Európai Bizottság a hagyományoknak megfelelően nyolc nyugat-európai EU-tagország köztisztviselői bérátlaga, valamint a brüsszeli megélhetési költségek alapján maga kalkulálta ki, hogy az uniós alkalmazottaknak jövőre 3,7 százalékos béremelés járna. Ezt a javaslatot azonban a tagállamoknak jóvá kell hagyniuk, márpedig a témáról a héten lefolytatott első kormányközi vitában a tagországok több mint fele elutasította. A kormányok arra hivatkoznak, hogy számos EU-tagországban bérbefagyasztásról vagy bércsökkentésről döntöttek a közszférában a válság okozta pénzszűke miatt.
Az alkalmazottak érdekképviselői a sztrájk mellett azzal is fenyegetőznek, hogy az Európai Bizottság közbenjárásával az uniós bíróság elé idézik a jussuk növelését akadályozó kormányokat. Erre egyébként egyszer már volt példa: 1972-ben, amikor az olajválság miatt született hasonló döntés Brüsszelben. A kormányokat képviselő tanács hamarosan még visszatér a témára. Az uniós átlaglakosság túlfizetettnek tartja a brüsszeli EU-alkalmazottakat, ez az egyik oka annak, hogy az EU-posztokra kiírt pályázatokra mindig sokszoros a túljelentkezés.
Nem kapnak béremelést, sztrájkra készülnek a brüsszeli EU-alkalmazottak
Sztrájkra készülődnek a brüsszeli európai uniós intézmények alkalmazottai, miután az EU-tagországok kormányai a nemzetközi gazdasági válságra hivatkozva meg akarják akadályozni, hogy béremeléshez jussanak - írja csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.