A program középpontjában a lisszaboni szerződés hatálybalépésének elősegítése, a szerkezeti reformok végrehajtása, a biztonságos energiaellátás biztosítása és az EU-n belül a nemzetközi kapcsolatok erősítése áll. A Kéz a kézben a válság leküzdéséért című javaslatcsomagban egyebek között a kis- és középvállalatok adminisztrációs terheinek csökkentését javasolják és kulcsfontosságúnak nevezik a jogszabályok egyszerűsítését. Protekcionizmustól mentes, a tiszta verseny szabályaira épülő jogi környezetet kell biztosítani az európai belső piac megerősítése érdekében - hangsúlyozzák.
2010-ben új reformprogram veszi kezdetét, amely az MGYOSZ, a CEOE és a FEB szerint akkor lesz minden téren sikeres, ha uniós szinten további erőfeszítéseket tesznek a gazdaságközpontú kutatás-fejlesztés területén. Kiemelt területként kezelik továbbá a munkaadói szervezetek az energiaellátás biztonságát és az éghajlatváltozás mérséklését. A munkaadóknak fontos az is, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat a vállalatok a lehető legalacsonyabb költséggel, rugalmasan hajthassák végre.
A hathónapos soros elnökség ideje alatt az országnak kivételes lehetősége nyílik arra, hogy a magyar részről fontosnak ítélt kérdéseket az európai politikai és gazdasági menetrend középpontjába állítsa - hívja fel a figyelmet a szövetség..
Az 1958-ban alakult BUSINESSEUROPE - korábban UNICE - Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként 34 ország 40 munkaadói szövetségeit tömöríti, és 25 multinacionális vállalat is közvetlen tagja, 20 millió kis-, közép- és nagyvállalatot képvisel, amelyek összesen 106 millió embernek adnak munkát az unióban. Az MGYOSZ 2005 óta tagja a szervezetnek.
Magyar, spanyol és belga munkaadók közös programja
Közös, a munkaadók prioritásaira épülő programot dolgozott ki a magyar, a spanyol és a belga gyáriparosok szövetsége a 2010 január és 2011 június közötti időszakra, amikor Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást követően látja majd el az Európai Unió elnökségi feladatait - közölte a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.