Az EKF-építkezéseken az elmúlt három hónapban ellenőrzött 99 munkáltatóból 59 esetében fedeztek fel valamilyen szabályszegést, a vizsgált 385 munkavállalóból 219-nél "nem volt rendben valami" - mondta Papp Gábor, a munkaügyi felügyelőség dél-dunántúli igazgatója. Közülük 140 dolgozót foglalkoztattak feketén, ezen túlmenően 22 embernek nem fizették ki a munkabérét.
Sok kiszolgáltatott munkást alkalmi könyvvel foglalkoztatnak, ebben napi 2800 forint bér szerepel. A törvény szerint havonta legfeljebb 15 napot dolgozhatnának, de ennek a duplája is összejön - olvasható a baranyai napilapban.
Részben feketén épül a kulturális főváros
Részben feketemunkával folynak a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program beruházásai - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.