A politológus szerint legnagyobb számban a Fidesz korábbi szavazói közül áramlottak a párt irányába, s feltételezhető, hogy a Jobbik további bővülése sem a jelentősen megfogyatkozott MSZP-táborból, hanem a felduzzadt fideszes szavazókörből képzelhető el.
Török Gábor úgy véli, a Jobbik politikájában sok egyéb elem mellett különösen két tényezőnek volt kiemelt szerepe: a párt témaválasztásának, elsősorban a cigányokkal kapcsolatos, más pártoktól eltérő mondanivalójú ügybirtoklásnak, valamint az újdonság jellegnek.
A politológus szerint a Jobbiknak a kampányban szinte minden olyan esemény áldás, amelyben demonstrálni tudja (elsősorban a Fidesszel szemben), hogy ők az újak (mások, tiszták, igazak), az pedig különösen kedvező számukra, ha ez olyan témák kapcsán valósul meg, amelyek újra és újra felidézik a választókban a cigánykérdésben elfoglalt jobbikos álláspontot. Ha kíváncsi a teljes cikkre, kattintson!
Török Gábor: Mi a jó a Jobbiknak?
A Jobbik esélyeit elemzi legfrissebb bejegyzésében Török Gábor politológus. A kampány eseményei meghatározóak lehetnek abban, hogy ki tud-e törni a Jobbik a kispártiságból, s jelenlétével meg tudja-e alapvetően változtatni a magyar pártrendszert – olvasható a blogon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.