Korábban az oldal 78 ezer forintos minimálbért javasolt és eredetileg azt szerették volna, hogy a garantált bérminimum - szakmunkás minimálbér - a minimálbér 122 százaléka legyen.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, a munkaadók szóvivője üdvözölte és gesztusértékűnek nevezte a munkavállalók javaslatát, elmondta, hogy mérlegelik azt. Az oldalak között egyelőre a bérmegállapodás harmadik elemében - a bruttó keresetnövelésben - mutatkozik a legnagyobb távolság.
A munkavállalói oldal nem ragaszkodik ahhoz, hogy a garantált bérminimum a minimálbér 122 százaléka legyen, de méltányos és tisztes bérről kell megállapodni, így emelni kell a jelenlegi 87,5 ezer forintról - mondta Pataky Péter. A bérajánlást a munkavállalók szerint számszerűsíteni kell, és meg kell határozni az emelés intervallumát, amelynek azonban az alsó határa nem lehet nulla.
Dávid Ferenc a munkavállalók javaslatait gesztusértékűnek tekinti, és munkáltatói oldalnak egyelőre nincs álláspontja a 76 ezer forintos minimálbérről, de mérlegelik a lehetőségeket. A munkáltatók korábban 73.000 minimálbérre tettek javaslatot.
A munkáltatói oldal szóvivője kijelentette, hogy a garantált bérminimum megőrzésében ők is partnerek, és a munkaadói oldal mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy pozitív irányú elmozdulás legyen a kérdésben. A bérajánlásról Dávid Ferenc ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az oldal hajlandó elfogadni az emelés számszerűsítését, de annak alsó értéke "nem lehet más mint nulla".
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke azt szorgalmazta, hogy a megállapodáshoz csatoljanak egy olyan záradékot, amelyben azt kiterjesztik a költségvetési szférára. Dávid Ferenc azt mondta, hogy egy ilyen záradék esetén a VOSZ nem írja alá a bérmegállapodást, mivel egy ilyen záradék sem logikai, sem szokásjogi értelemben nem állja meg a helyét. "Szét lehet verni" a szeptember 18-a óta tartó tárgyalások eddigi eredményeit - mondta Varga Lászlónak a VOSZ főtitkára. Csizmár Gábor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára arra figyelmeztetett, hogy a bérmegállapodásnak a költségvetési szervekre való kiterjesztése új alaphelyzetet teremtene, így azt nem lehet megtenni.
Az államtitkár megerősítette, hogy a 2010-es makropálya módosítására készül a kormány, de leszögezte, hogy a változás nem érinti a költségvetési törvényt, mert a törvény sarokszámai már eldőltek, így csak fejezeteken belüli mozgás képzelhető el. Az előzetes bérkalkulációkra sincs számottevő hatással a makropálya módosítása, így a további tárgyalásokat sem befolyásolja az OÉT-en - mondta az államtitkár.
Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn jelentette be a módosított makrogazdasági pálya legfontosabb mutatóit, míg a továbbiakat decemberben hozza nyilvánosságra a minisztérium. Eszerint a GDP idén az eredetileg tervezettnek megfelelően 6,7 százalékkal csökken, jövőre pedig a korábban jelzett 0,9 százaléknál kisebb, 0,6 százalékos lesz a visszaesés. Az inflációt az idei idén 4,2 százalékot követően jövőre a korábban várt 4,1 százaléknál kisebbre 3,9 százalékra prognosztizálja a kormány, közölte Oszkó Péter. A pénzügyminiszter azt is leszögezte, hogy a legutóbbi felülvizsgálat során az IMF és az EU szakértői egyetértettek abban, hogy az idei GDP arányosan 3,9 százalékos államháztartási hiány teljesíthető, a fiskális fegyelem betartása mellett.
Az OÉT következő plenáris ülésére november 27-én kerül sor.
76 ezer forintos minimálbért ajánlanak a munkavállalók
A munkavállalói oldal azt javasolja, hogy a 2010. évi minimálbér 76 ezer forintra nőjön a jelenlegi 71,5 ezer forintról, és a szakmunkás minimálbért illetően is hajlandóak elmozdulni korábbi javaslatuktól - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, a munkavállalói oldal szóvivője az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.