A General Motors közleményben jelentette be, hogy a közeljövőben tízezer állást szüntet meg az Opelnél. A tömeges elbocsátás híre bombaként robbant egy nappal azután, hogy a GM bejelentette, mégsem adja el európai leányvállalatát, az Opelt a kanadai-osztrák érdekeltségű Magna International autóipari beszállító cégnek.
Német sajtóértesülések szerint csütörtökön országszerte tüntetnek majd a gyár dolgozói a cég döntése ellen. A szakszervezetek ugyanis attól tartanak, hogy a tízezer alkalmazottat érintő elbocsátás azt jelenti majd, hogy a Németországban működő négy Opel-gyár közül kettőben lehúzhatják a rolót, noha korábban - míg az Opel eladásáról tárgyaltak - abban állapodtak meg a Magnával, hogy a tulajdonosváltást követően mind a négy gyár termelése zavartalan marad. Ugyanakkor nem titok, hogy a kanadai-osztrák cég összesen 10 500 dolgozó elbocsátást tervezte, ami az Opel és a Vauxhall dolgozóit is érintette volna, ráadásul ebből 4 ezer munkahely Németországban szűnt volna meg.
A General Motorsnak a német kormány 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt adott, hogy a cég súlyos anyagi gondjai ellenére tovább működhessen. Az Opel Európa-szerte 54 ezer dolgozót foglalkoztat, 25 ezren közülük Németországban dolgoznak.
Tízezer Opel-dolgozó elbocsátását tervezi a GM
Tízezer állás megszüntetését tervezi a General Motors az Opelnél Európa-szerte. A leépítés a brit Vauxhall Motors dolgozóit is érinti majd - írta internetes oldalán a BBC.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.