A módosított törvény alapján amennyiben a munkáltató fél év elteltével visszaveszi elbocsátott munkatársát, igényelheti a 12 hónapig járó munkahelyteremtő támogatást - írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában.
A válság miatt Szlovákiában eddig elbocsátott mintegy 133 ezer dolgozó egy részének ezzel esélye nyílik arra, hogy újra munkához jusson. Aki például május végén került utcára, az fél év elteltével, decemberben akár vissza is kerülhet a munkahelyére. Ha a munkáltatója ezt kezdeményezi, a munkaköltségek mintegy felét egy éven át a munkaügyi hivatal fizeti a munkahelyteremtő támogatással.
A törvénymódosítás előtt ez sok visszaélésre adott alkalmat. Egyes munkáltatók szándékosan szüntettek meg munkahelyeket, majd ismét felvették az elbocsátott alkalmazottakat, és megkapták a támogatást. A minisztérium a módosítással ezt úgy próbálja megakadályozni, hogy fél évre növeli a várakozási időt, vagyis a munkahelyteremtő támogatás nem jár akkor, ha a munkaadó fél éven belül veszi vissza az átszervezési okok miatt elbocsátott munkavállalót. Többször megtörtént ugyanis, hogy a munkáltató felmondott egy alkalmazottnak, majd hamarosan visszavette, és 12 hónapra munkahelyteremtő támogatást kapott.
További változás decembertől, hogy a munkaadó akkor is kaphat támogatást, ha olyan frissen végzett fiatalt - 25 éves kor alatti pályakezdőt - vesz fel, aki még kevesebb mint három hónapja szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában.
Ha nem friss végzőst alkalmaz, marad az eddigi feltétel: ahhoz, hogy munkahelyteremtő támogatást kapjon, olyan személyt kell alkalmaznia, aki legalább három hónapja szerepel a nyilvántartásban.
Ám ez a módosítás sem küszöbölik ki az esetleges visszaéléseket. Főleg az építőiparban fordulhat elő, hogy a cég szándékosan elbocsátja alkalmazottait a téli időszakban, s áprilisban visszaveszi őket - írja az Új Szó.
A szlovák kormány szerint még ebben az évben 500 új munkahely jöhet létre a változtatásoknak köszönhetően, jövőre pedig 3.000.
Hogyan teremtenek új munkahelyet a szlovákok?
A szlovák kormány a foglalkoztatási törvény módosításával próbál munkahelyeket megtartani és teremteni, illetve támogatja a munkahelyükről a válság miatt elbocsátott dolgozók egy részének visszavételét korábbi állásába.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.