Többhetes tárgyalások után a hét végén aláírt megállapodás értelmében a pilóták havi bére 30 százalékkal, a stewardesseké 15 százalékkal, míg a többi alkalmazotté 10 százalékkal csökken a Cseh Légitársaságnál. A megállapodás már november elsején életbe lép. Radomír Lasák, a CSA igazgatótanácsának eddigi elnöke korábbi ígértéhez híven lemondott tisztségéről és távozott a cégtől. Helyét Miroslav Dvorák foglalta el, aki ea megállapodást is aláírta.
"A megállapodás azt is rögzíti, hogy sem most, sem a jövőben senki semmiféle kártérítést nem kap. Miroslav Dvorák nagyra értékelte a szakszervezetek pozitív hozzáállását a cég anyagi gondjainak rendezéséhez" - mondta Eva Krejcí, a CSA szóvivője. Leszögezte: a korábban foganatosított takarékossági intézkedések, és az alacsonyabb fizetések következtében reálisan lehetővé válik, hogy a cég az év végéig 1,6 milliárd koronát takarítson meg.
A CSA-nál a 23 ezer koronás csehországi átlagnál jóval magasabbak a havi bérek. A cégnél az átlagfizetés több mint 60 ezer korona havonta. A pilóták átlagos havi bére 212 ezer korona. Miroslav Dvorák, a CSA új elnöke ugyanakkor nyilvánosan lemondott a menedzseri fizetéséről addig, amíg a légitársaság gazdálkodása nem lesz pozitív előjelű.
A CSA az idei első félévben 1,8 milliárd cseh korona veszteséget szenvedett el. A cég új vezetése ezért létszámleépítést is tervez. A CSA mintegy 3 ezer alkalmazottjából egyes hírek szerint legalább 550-700 embert bocsátanak el. A szerkezetátalakítási program részeként szeptemberben már 400 alkalmazottat bocsátottak el a légitársaságtól.
A cseh kormány januárban indította útjára a CSA privatizációját. Az eredeti öt érdeklődő közül már csak az Unimex/Travel Service konzorcium maradt versenyben, 1 milliárd koronás ajánlattal. A cseh kormány korábban mintegy 5 milliárd koronás bevételt várt a 91,5 százalékos állami tulajdonrész értékesítéséből. Sajtóhírek szerint a kormány hétfőn foglalkozik a CSA privatizációjának ügyével. Többségi vélemény szerint az Unimex/Travel Service ajánlatát valószínűleg el fogják utasítani.
Drasztikus bércsökkentés a Cseh Légitársaságnál
Jelentős bércsökkentésben egyezett meg a pénzügyi-gazdasági gondokkal küszködő Cseh Légitársaság (CSA) menedzsmentje a szakszervezetekkel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.